tajkep jásd kornyekerol.jpg

Látnivalók

Tájház_01.jpg

KOTTYÁN HÁZ

– MAI TÁJHÁZ

A Kottyán ház, a település egykori fogadója, egykoron a falu legnagyobb méretű háza volt. Az „U” alaprajzot mutató épület a 18. század végén épült, s eredetileg a Zichy család birtokában volt. A ház és udvara 2015 tavaszán kelt új életre, amikor a község lakosai felajánlásával kertépítés kezdődött, a folyamat pedig a tárgyak gyűjtésével és fogadásával folytatódott. Azóta Tájházként működik, ahol állandó és ideiglenes kiállításokat tartunk. Itt található szlovák közösségünk szlovák szobája régi Pávakör emlékekkel, berendezési tárgyakkal. Konyhájában működő kemence és csikókályha található, és gasztronapjaink helyszíneként szolgál. Pincéje látogatható. Régi gazdasági épületében 2020. tavaszán a 250. ház-a-házban elv alapján, a 250 éves kőfal ölelésében épült meg a Bodzaház interaktív kiállítótér, információs pont és közösségi tér. Az épületegyüttes jegy megvásárlásával megtekinthető.

Tájház_02.jpg

AVAR SÁNCOK

Kettős sáncú földvár, melynek sáncai teljesen épen megmaradtak. Egyes kutatók szerint kora Árpád-kori földvár, melyben lakótorony állt. Más kutatók szerint jóval régebbi, pogány áldozóhely volt.

avar sancok 2.JPG
római 2.jpg

RÓMAI FÜRDŐ VÍZESÉS

 

A  Gaja-patak szurdokja a legszebb szurdok a Bakonyban. A Gaja Bakonynána-Jásd közötti szakaszán található.

NAGY-KŐBÁNYA (fokozottan védett)

 

A 20. század elején már kőzetbányászat folyt a községben a Nagy-kőbánya és a Kis-kőbánya területén. A ma már felhagyott, nagyméretű kőfejtőben a kőzetrétegek némelyike gazdag ősmaradvány faunát tartalmaz, főleg ammoniták kerülnek elő, de megtalálható itt a Jásdit* nevű ásvány is. A Nagy-kőbányában bányászott követ a 20. században utak építésénél használták. A jelenleg is védett geológiai szelvény a Bakony-Balaton Geopark Területéhez tartozik, így minden évben községünk is csatlakozik a május végi Európai Geoparkok Hete programsorozathoz minden évben.

*Vitális István geológus, aki teleptani térképezésekkel is foglalkozott, a Jásdon található eocén kőszéntelepeken található ásványt JÁSDIT-nak nevezte el. Kőszénfejtést csak rövid ideig végeztek Jásdon, a Varga-hegy alján.

kőbánya új 8.jpg
kilátó2.jpg

SZÉCHENYI ZSIGMOND KILÁTÓ

A bükkerdőben lévő kilátóról csodálatos panoráma nyílik a szomszédos településekre, illetve láthatóak a "szápári" szélkerekek is. A kilátó gyalogosan, néhány perces sétával megközelíthető Jásdról és Tésről egyaránt. A Kék-túra útvonalról jelzés irányítja a kilátó felé a turistát.